-
Petra hímes tojásai
Nyuszi Juli, meg Nyuszi Gyuri nagyon elfoglalt volt ebben az évben. Sokkal több tojást kellett festeniük mint tavaly. A szomszéd faluban Nyúl Géza és a felesége Nyúl Manci, elkaptak egy fránya vírust és ágynak dőltek. Ezért pár hete szalasztották kisfiukat Nyúl Jónást, hogy szóljon Nyuszi Juliéknak, hogy segítség kellene. Jaaj, volt is kétségbeesés, hiszen Juliék…
-
Talán…
Talán… Csak állt, és nézte a messzeséget. Szeme valahová távolra révedt, teste mozdulatlan volt, pedig a szél erőteljesen cibálta volna magával. Hosszú kabátja lábszára körül feltekeredve, sáljának két szára szabadon lebegett mögötte, néha néha hullámot formálva, mintha csak az előtte hömpölygő folyón gúnyolódna. A mozdulatlanság mögött igen csak nagy mozgás volt, hiszen emlékek hada…
-
A Fény születése…
Mind meghaltak… Senki nem hibáztatta a pár rosszindulatú falubelin kívül, de ő magának sosem tudott megbocsátani. Akkor elsötétedett minden. Pedig csak pár pillanatra ment ki az erdő szélére, de az bőven elég volt ahhoz, hogy lángra kapjon a kis ház és mindannyian benn égjenek. A férje éppen jól megérdemelt pihenését töltötte, két kislánya pedig a…
-
Kajla hazatér

Január 19. Kajla… Olyan friss volt minden. Csak szaladt a réten, és élvezte minden pillanatát. Teli szájjal vigyorgott. Imádta, ahogy a fűszálak hozzáérnek, majd elhajlanak lábai körül. Ahogyan egymás után újabb és újabb szagok csapták meg orrát, kúsztak fel testébe érzékei mentén. Még sosem járt erre. Egészen új és izgató volt minden. És a hangok!…