Mesélj nekem kérlek, milyen most az élet?!
Van-e még bármi, mely lelkesíthet téged?
Milyen lehet tudni, csak pár óra van hátra…?
Mert az idő kegyetlen, nem vár gyógyulásra.
Hosszúak a percek, rettenetes látni…
Hogy elfogy a lélekzet, nem segít már semmi.
Hogy bírod erővel, lehet, jobban mint mi…
Amíg eljön az idő, hol nem fáj már semmi?
Stramm vagy és bátor, nem félsz te semmitől.
Mondd, mi lesz ha nem leszel, betegség sem gyötör? Legőszintébb barátom te voltál idáig, ki fog tőlem eztán kenyeret kunyizni?
Ki fog rám ugatni, hogy „Hol voltál idáig? Éhes vagyok vazzeg, nem tudtál sietni? Itthagytál órákra, azt sem tudtam hol vagy, jaj úgy hiányoztál, hát te ezt mért hagytad?”
Édes Nagyfiúkám, hűséges barátom…szeretlek nagyon, itt, melletted várom. Veled vagyok itt is, míg az utolsóra várunk…utolsó ölelés, utolsó simi. Sok könny fog addig még lassanként hullani. Csendesen legurul, nem számít semmi.
Megölelünk addig, sokszor egymás után…hogy érezzed itt vagyunk, nem egyedül vársz rá.
Üzenjél majd nekünk, ha megtaláltad anyát! Ott fog várni Téged, a Szivárványhíd után…
Szeretünk Téged, Isten veled Jankó 🖤
17.00
