Kommunikáció-önbecsapás


Sokszor kerül elő egy egy beszélgetés alkalmával, ahogyan én hívom, a kommunikációs bug. Kiderül, hogy nem működik a párkapcsolat, az anya-gyerek viszony, a barátság, stb.

Sokszor tapasztalom (tisztelet a kivételeknek-mert sokan vannak ők is), hogy aki nálam van, kérdez valamit, válaszolok, beszélek, magyarázok, és lehúzza a szeme előtt a rolót. Azaz egyáltalán nem rám figyel.

Ilyenkor általában arra koncentrál, hogy minél hamarabb mondhassa amit ő akar, vagy pedig elzárkózik, hogy az eddig is bevált illúziókban, hazugságokban ringathassa magát. Elkerülésben, menekülésben van.  Nos, ezzel nem engem bánt, tévedés ne essék, hanem saját magát. Tudom. Tisztában vagyok vele, mert én is rengeteget használtam ezt a menekülési útvonalat, és ha nem vagyok elég éber, bizony bele belecsúszok mostanság is.

Ez a séma működik akkor is, amikor a saját, nem működő kapcsolódásainkban is problémák akadnak. Mindkét fél a saját igazát bizonygatja, ahelyett, hogy valóban figyelne. S ebben a helyzetben gyakran nem az a gond, hogy a másik fél igazát nem értjük, nem tudjuk elfogadni, nem tudunk vele megengedésben lenni. Az a baj, hogy meg sem halljuk, hiszen mindketten hazudunk önmagunknak, lehúzzuk a rolót, ha magunkról van szó. Hogyan is tudnánk őszintén, odafigyelve kommunikálni a másikkal, ha saját magunknak is hazudunk? A legrosszabb, ha mindkét fél ebben az illúzióban lebeg. Akkor az a kapcsolat szintén egy illúzió, egy nem létező, nem valódi kapcsolódás.

 

 

Legtöbbször az a feladatom, hogy a vendégem megértse, amíg nem őszinte magával, nem fog tudni haladni. Addig nem tud min változtatni, mert ami nem létezik, azon nem lehet. Felelősséget kell vállalnia önmagáért, az életéért, gondolataiért, tetteiért. Anélkül nem megy. A mostani bolygóállások bőségesen támogatják ezt a folyamatot. A Szaturnusz és a Plútó, a két karmabolygó (felelősségvállalás, titkok, bűnök, újrateremtés…) segít megteremteni a lehetőségeket, hogy végre letehessük ezeket, meghaladhassuk önmagunkat.

De ha megelőznéd őket (hidd el, jobban jársz), akkor várlak szeretettel, dolgozzunk együtt a haladásodon! 🙏🥰

,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük