Jaj, úgy izgulok! Nemsokára Karácsony van. Egészen belejöttem ebbe a jókislányosdiba.
Az elején elég nehezen ment, de aztán szépen, lassan könnyebb lett.
Anyát megkértem, hogy reggelente kicsit korábban ébresszen, hogy jusson idő rendet rakni a szobámban. Igyekszem gyorsan felöltözni, hogy mire reggelizni kell, addigra minden készen legyen. Nem mondom, hogy simán megy, de azért egész ügyes vagyok. Néha, mintha anya is elmosolyodna.
Aztán szoktam segíteni főzni is. Apa mondta is, hogy ilyen finom csipedettkét még sosem evett, mint amilyet én csipkedtem a borsólevesbe. Olyan nagyon boldog voltam! Meg a múltkor nudlit nyújtottam. Nahh, hogy azt hogy szeretem! De borzasztó sok munka volt ám megcsinálni. A végébe anya is belesegített egy kicsit, hogy gyorsabban menjen.
A legjobban ám mégis az estéket szeretem, amikor lefekvés előtt imádkozhatok. Mindig eszembe jut valami új dolog, amit kérhetek és megköszönhetek. Tegnap este például eszembe jutott, amikor Katával elestünk, és én voltam a hibás, de Kata nem haragudott rám. Meg az anyukája sem. Pedig nem figyeltem oda, és megbotlott bennem, aztán akkorát esett, hogy csak na! Biztosan nagyon beütötte a lábát, mert úgy sírt, mint a záporeső. Rosszul éreztem magam emiatt. És mondtam is az Isten bácsinak, hogy „Köszönöm, hogy nem lett nagyobb baj, és nem haragszanak rám!”
Aztán tegnap este valami más is történt, aminek nagyon örültem. Véletlenül meghallottam, ahogyan anya mamával beszél telefonon.
Azt mondta neki, hogy olyan szorgalmas és ügyes vagyok mostanában, hogy biztosan megérdemlem azt a Barbit…
Olyan melegség öntött el ettől, és majdnem kiugrott a szívem, úgy kalapált az örömtől.
Alig várom már a Karácsonyt. Már biztos vagyok benne, hogy a szüleim betartják amit ígértek, és olyan, de olyan boldog vagyok!
Elérkeztünk az Örömvasárnaphoz, amikor is meggyújtottuk harmadik, rózsaszínű gyertyánkat. Bizonyossá válik Mária számára az Úr szava, ez örömmel tölti el szívét.
Örömteli várakozást kívánok Krisztus eljövetelére!