Az én világom kerek. Akár honnan nézem, nincsenek kiszögellések, nem találok egyetlen sarkot, vagy fix pontot sem. Mert valójában mi kellene fix legyen?
Sokszor és sokat gondolkodtam már ezen. Mindennek létezik számomra egy ellenkező pólusa, ahogyan Földünknek is Észak és Dél. Ha nem lenne igaz, tiszta szív, vajon felismernénk-e a csalfát, hazugot? Ha nem lennének kemény, nehéz pillanataink, vajon tudnánk-e örülni a szépnek? Felismernénk-e, azon pillanatokat, melyek boldogsággal töltenek el?
…Tudnám-e értékelni a jót, ha sosem történne rossz az életemben?
Voltam már nő, voltam már férfi. Voltam kurva és voltam harcos is. Voltam gyilkos és voltam megkövezett, máglyára küldött is. Mind én voltam, mind én vagyok.
Én vagyok anyám lánya, nővérem húga, lányának keresztanyja. A férjemnek szerelme, szeretője, barátaimnak barátnője. Én vagyok a világom közepe, velem kezdődik és velem ér véget minden. Te, hol vagy ebben? Megtalálod magad? Az én világomban te vendég, átutazó vagy, ahogyan én a tiedben.
Külön külön kis világok alkotják az univerzumunkat, hol mindannyian időutazók vagyunk.
Sőt, néha azt érzékelem, egyszerre vagyok egy rossz kisgyerek itt, egy szerelmes nő, ott. Az apám vagy itt, a nagyanyám ott. Nőként nőt szerettem, most férjem van, s amikor te játszótársam voltál, ő testvéremként fogant.
Lenn és fenn, kinn és benn, kicsiben és nagyban, nőben és férfiban, felnőttben és gyerekben mind magamat szeretem. Jelenleg ez az egyetlen fix nézőpontom a világról. Sokan vagyunk, sokfélék, sok helyen és sokszor. De csak ha ezt választom. Vagy akár mást. Kéket, zöldet, pirosat és sárgát. Eső után a szivárványt…
Tudjuk-e színesben, változatosan, sokfélében élni, elfogadni egymást? Mert nekem, így kerek a világ.
Észrevesszük-e valaha, hogy így kerek a világ?
