Huszon x évvel ezelőtt kezdődött a masszázzsal. Mindenáron emberekkel akartam foglalkozni, és ez olyannyira jó ötletnek bizonyult, hogy szintén majdnem húsz évig abba sem hagytam 🙂 Imádtam csinálni. Most négy év után folytatom 🙂 Közben elvégeztem a Természetgyógyász Akadémiát, ahol rengeteg dolgot megtanultam a számszimbolikától kezdve a fitoterápián át a talpreflexológiáig. Takács Katától és Várhidi Iluskától elsajátíthattam a One Brain több modulját, Davidovics Katától a Reiki tanfolyamot, ahol a mesteri beavatásig mentem. Levizsgáztam mint sportoktató, fitnesz szakon a Mandalában, lediplomáztam a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógamesteri szakirányán. Ezeket mind hasznosítottam, hiszen dolgoztam Budán és a belvárosban is több szalonban, oktattam női mélyizomtornát, jógát a saját stúdiómban, és óraadóként is. Közben stresszoldó technikák és pszichológiai, személyiségfejlesztési tanulmányaim segítségével rengeteg csodás léleknek lehettem hozzájárulás abban, hogy életét könnyebbé, szebbé, kezelhetőbbé tegyük. Mindezek mellé belépett egy másik fantasztikus és könnyed segítség számomra, ez az Access Bars® és az Access Testkezelései. Számtalan másik, csodálatos oktatótól és mestertől volt még lehetőségem tanulni, ez a felület nem is alkalmas rá, hogy mindenkit felsoroljak. Ha úgy érzed, hozzájárulás lehetek neked bármiben, keress meg! 🙂
Közel tizenöt éve írogatok különböző formában. Verseket, gondolatokat csak úgy, novellákat, esetleg bizonyos dolgokról a véleményemet. Több honlapom volt már, a legutóbbi egy ingyenes bloghely volt, amivel több év írásai lettek oda. Mivel barátaim és férjem folyamatosan buzdítottak, nógattak, hogy írjak, úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az irányítást és létrehozom újra a saját blogomat, amibe ott, azt, és akkor írok, amit és ahová akarok 🙂
Szívből remélem, hogy majd találsz olyan gondolatokat, amelyek téged is érdekelnek, amit szívesen olvasol. Mert kikapcsolnak, mert egyetértesz velük, vagy mert új gondolatokat ébresztenek.
Kedveseim! ❤️ A hozzám fordulókkal közös megelégedésre, és a zökkenőmentes együttműködésünk javára pár dolgot szeretnék kérni! 🙏 1: Ha úgy érzed hozzájárulás tudok lenni számodra, jelentkezz be hozzám messengeren, vagy telefonon ☎️💬 Amikor dolgozom, vagy nem érek rá, mindig le vagyok némítva. Ezért lehet, hogy csak órákkal később, de válaszolok, visszahívlak 😊 . 2: Ha…
Pár napja ismét kaptam egy visszajelzést. Már jóval este tíz után tudtam csak megnézni az üzeneteimet. Éppen vártam, hogy Áfonya kutyánk vacsizhasson, a beadott szívgyógyszere után. Feküdtem a Ceragem ágyon a sötétben. Jól is tettem, mert mikor elolvastam az üzenetet, sírva fakadtam. Valaki olyan küldte, akinek ismerem a családját, többen voltak nálam, én is náluk.…
„Miben hozott nekem változást Erika és az Access? Másként élem a hétköznapokat. Nem kihívásként, hanem lehetőségként tekintek minden egyes napra. A segítő kérdésektől eljutottam a sajátjaimig🙂 Jobban alszom és kipihenten ébredek. Energikusabb, összeszedettebb vagyok, jobban állom a sarat. A konfliktusokat jobban kezelem, nyugodt vagyok. A kapcsolataim minősége (pár, család, m.hely ) és a kommunikációs készségem…
Feltettem pár kérdést egy pár vendégemnek. Nagyon hálás vagyok, hogy válaszoltak. 🙏 „Szia, köszönöm, hogy válaszolsz a kérdéseimre! Milyen szolgáltatásomat vetted már igénybe? Bars, talp-, teljes testmasszírozás, arcmasszázs Éreztél-e valamit közben, vagy utána, amikor kezeltelek? Kezelések közben abszolút biztonságot, mindig megtalálod a ,pontjaimat,😉az egész testemben érzem a jóleső változást, lazulást. Éreztem bizsergést, hidegrázást és…
Kedves Régi és Leendő vendégeim! A pandémia mint oly sokaknak, nekem is nagy változásokat hozott. Immár három éve teljesen háttérbe szorult az, amit mindennél jobban szerettem csinálni. Gyönyörű helyen lakom, imádom a férjemet, az állatkáinkat. Szeretem a házimunkát is. Mégis, rettentően hiányzott már a hivatásom. Most végre megtaláltam egy kis kuckót, ahol folytathatom, amit 2019-ben…
Arc- és fejmaszázs: Az arc és fej akupresszúrás pontjai vannak finoman végig masszírozva, belevéve a nyakszirtet, tarkót. Tehát ha szeretnél egy igazán lazító, pihentető, de mégis masszírozó kezelést, érdemes választanod 🙂 Ideális stresszes helyzetben, migrén kezelésére, vagy csak egy mély relaxáció elérésére, hogy kisimítsuk kusza gondolataidat, megnyugtassuk érzelmeidet, testedet-lelkedet. Olajos/krémes masszázs, ezért kérlek készülj rá,…
THE ACCESS BODY PROCESSES® Az Access kézrátételes testkezelései alatt berögzült mintákat, sérüléseket, olyan fix nézőpontokat oldunk fel és simítunk ki, amelyek beszűkítették eddigi életedet, ezzel eltakarva a lehetőségek terét. Testednek-lelkednek hozzájárulások ahhoz, hogy fellélegezzen, ezzel hozzásegítve az éberséghez, nagyobb tudatossághoz és öngyógyításhoz. A kezelések hozzásegítenek, hogy meglásd a választás lehetőségét, tudatalattid és tested törölni…
Azt szokták mondani, hogy egész életünk az arcunkra van írva. És tényleg. Ráncaink, a bőr öregedése, a szem alatti karikák és fáradtság mögött hitrendszerek, ítéletek, lelki sérülések vannak. A Facelift energiái ezeket az ítéleteket, sérüléseket oldják fel ezzel simítják a ráncokat, emelik a bőrt, ragyogóvá változtatják a tekintetet. Kiegyensúlyozza az energiaáramlást, így fiatalítja a testet,…
A stresszoldás a kineziológia One Brain, (Three in one Concepts) ágának segítségével történik. Pár szóban arról, hogy mi ez, és mi a menete egy találkozónak 🙂 Egy nagyon hatékony, ugyanakkor abszolút gyengéd módszer arra, hogy bizonyos dolgokra rakódott stresszt feloldjuk, felismerjük, hogy mindig van választásunk és lehetőségünk. Akkor tudunk igazán fejlődni, választani, ha önazonosak vagyunk,…
Van a fejeden 32 pont, amit ha gyengéden megérintenek, könnyedebbé válsz, könnyebb lesz az el- és befogadásod, szinte erőfeszítés nélkül tudod elengedni az ezt korlátozó hitrendszereket, berögződéseket. Mi lenne, ha miközben fekszel egy ágyon, és kellemesen érzed magad, távoznának, oldódnának ezek a korlátozások, nézőpontok, amelyek beszűkítik a világodat? Ugye élveznéd? 🙂 Ezek a pontok tartalmazzák…
Közel 30 évvel ezelőtt hozta létre Gary M. Douglass. Egy önfejlesztő, komplex segítő módszer, mely ma már a világ 173 országában van jelen. Eszközöket, technikákat, testkezeléseket és különböző életformáló anyagokat tartalmaz, egy könnyedebb, boldogabb élet megteremtésére. Később csatlakozott hozzá Dr. Dain Heer, aki mára már több saját kurzust tart. Itt egy kis videó róla 🙂…
Stressz- és problémák kezelésének módjai. Ránézünk arra, hogy mi okozza a problémáidat, majd eldöntjük, hogy mi a legmegfelelőbb módja annak, hogy ezeket feldolgozd, és természetesen végig kísérlek ezen az úton a One Brain segítégével. Izmaid, ízületeid fájdalmát, görcseit oldom, kimozgatom egy szuper masszázs keretében. Csodálatos frissességet, pihenést, relaxációt kaphatsz az Access Bars® segítségével, mely után igazán…