Ez egy olyan téma, ami rendszeresen foglalkoztat. Szerintem, aki gondolkodik, annak van véleménye. Mindenről, mindenkiről. S minden vélemény egy ítélet, akár pro, akár kontra. Hiszen mindannyian bizonyos értékekhez igazodva éljük az életünket. A nagy kérdés, hogy ezt a véleményt meg kell-e feltétlenül osztanunk gondolataink élő tárgyával, embertársunkkal?
Sokan úgy gondolják, hogy az „építő kritika” mindig jól jön. Mások meg úgy, hogy ha „őszinték, akkor még örüljön is a delikvens, hogy megtudhatta, hogy nem sapkát, hanem kalapot kellene hordania Marika szerint pl…Megint mások úgy vannak vele, hogy mindegy, hogy mit, csak mondhassák a magukét, azt kötelessége (Az udvariasság szabályai, amik egyirányúak ugye…) bárkinek meghallgatni, elolvasni.
Ez hatványozottan megjelenik az online világban. Az utcán csak nem megy oda Tibor két ismeretlenhez, -akik éppen arról beszélgetnek, hogy milyen nehéz a gyerekek tanulmányi helyzete manapság -bármennyire is hallható a beszélgetés számára, hogy kioktassa őket, ez nem is így van. Mert hát csak be kellene mutatkoznia, megkérdeznie, hogy beleszólhat-e, kiváncsiak-e az ő gondolataira. Mert, hát ez így működik (vagy legalábbis kellene működjön). Nem igaz?
De az online felületen bizony megteszi. Odamegy, sokszor ismeretlenül, sokszor arc nélkül, és bunkó módon kifejezésre juttatja a véleményét. Ám az sem jobb szerintem, ha ismerőshöz megy oda és osztja az „építő jellegű” kritikáját, ha nem kérték.
Azt gondolom, és úgy érzem, hogy építő kritika nem létezik. Mi jogon gondolom én, hogy Juliskának anélkül, hogy megkérdezne, feltétlenül az én kritikám, véleményem lenne építő? Mert én jobban tudom? Ezt miből, honnan veszem?
Miért gondolnám, hogy csak azért, mert őszintén megmondom a véleményem, az jogos, az nem bántó, degradáló annak, aki felé kinyilvánítom azt?
Ha valaki véleményére vagyok kiváncsi, akkor megkérdezem. Természetesen egy ilyen, hasonló jellegű poszt kivétel ez alól, bár nem mindegy, egy nyilvános poszt alatt sem, hogy hogyan fogalmazunk. Ez olyan, mint egy nyilvános előadás, vitakör a fő téren. Meghallgatjuk, szót kérünk, elmondjuk amit szeretnénk. Vagy továbbsétálunk oda, ahová a dolgunk visz.
Ha valami tetszik, lájkolom, illedelmesen egyetértésemet fejezem ki, hozzáfűzök, vagy tovább lapozok. Ha nem tetszik, akkor leírom amit kifogásolok (normálisan, személyeskedés nélkül), amiben nem értek egyet, vagy tovább görgetek.
Egyik alkalommal sem kell mindenáron véleménymegosztást kezdeményeznem sem pro, sem kontra. Szerintem 🙂
A probléma úgy hiszem ott kezdődik, hogy nem tudunk megkülönböztetni, értően olvasni, segítően hallgatni és főleg kommunikálni 🙁
B-N. E.
