Mostanában egyre sűrűbben jön szembe velem ez a téma az ismerőseimen, vendégeimen keresztül. Sokan azt hiszik, ha sebezhetőek, akkor gyengék. Ha megmutatják magukat, akkor ők húzzák a rövidebbet. De mi van akkor, ha ez nem igaz?
Nagyon sokáig én is azt gondoltam, hogy az a jó, ha erősnek lát mindenki, ha azt gondolják rólam, hogy nekem aztán semmi problémám nincs. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy nem csak magammal szemben jó őszintének lenni és felvállalni önmagamat, hanem mások előtt is. Mert úgy leszek önazonos, úgy leszek hiteles. Ha azt mutatom, ami, aki vagyok. Sem kevesebbet, sem többet. Azt gondoltam, ha kialakítok egy „imidzset” magamról, akkor az lesz az igazi, de rá kellett döbbenjek, hogy én magam vagyok a saját imidzsem. Ráadásul sokkal „erősebb” leszek, ha fel merem vállalni a „gyengeségeimet”, a sebezhetőségemet. Azzal védekeztem, hogy felhúztam egy falat, erősnek, rendíthetetlennek mutattam magamat. De az a fal nem csak engem védett meg másoktól, hanem másokat is tőlem…
Ezt magyarázom el olyan sűrűn mostanában az ismerőseimnek is. Hogy ha becsukjuk az ajtót, felhúzzuk a falat, akkor nem csak a befelé, de a kifelé áramlást is elzárom. Márpedig az élet áramlik, áramlania kell, ez a természete. Ahogyan az energiáknak is. Ha nem teszem magam megközelíthetővé (nem engedem le a falaimat), nem fognak tudni kapcsolódni hozzám, hiába várom. És folyton csalódott leszek, hogy nincsenek közeli kapcsolataim, nem ismer senki igazán, folyton mást gondolnak rólam, mint ami valódi (Megjegyezném, hogy ez egyébként is így van, hiszen mindenki csak önmagán keresztül tudja megítélni a világot.), magyarázkodnom kell, nehézkesen megy a kommunikáció.
A sebezhetőség (számomra valódiság) igazi erő, ha végre megértjük, hogy miként működik. A sebezhetőség felvállalása hatalmas hozzájárulás az életünkhöz, hiszen az emberek azt szeretik, ha nem a magasból beszélnek hozzájuk, hanem közülük. Ha érzékelik, hogy nekem is meg vannak a mindennapi gondjaim, problémáim, csak maximum másként tekintek rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy megközelíthető vagyok, önazonos és nem mindenféle manírokkal lavírozok az életben, hanem magamat adom, felvállalva hibáimat, mindenféle minőségemet. Ráadásul iszonyatosan sok energiát emészt fel, hogy ha nem önmagunkat adjuk, hogy megvédjük, megtartsuk magunkról a képet, amit kialakítottunk. Ezt az energiát arra is fordíthatjuk, hogy teremtsünk. Kapcsolatokat, szituációkat, dolgokat. Hogy arra fókuszáljunk, amit igazán szeretnénk, amire valóban vágyunk. Mert önmagunkként vagyunk benne az élet áramlásában. Álcaruhában pont akadályozzuk ezt, mert a védekezés ellenállást szül. Ellenállunk a valóságunknak. Ha felvállaljuk valódi teremtett lényünket, akkor képesek leszünk megszabadulni önmagunk, és mások ítéleteitől, bírálásától. Ezzel meg tudjuk ismerni valódi képességeinket, amiket eddig nem használtunk, hiszen rejtegettük. Ráadásul mások ítéletei sem akadályozni fognak bennünket, hanem támogatni 😉
Ez az igazi sebezhetőség, ez az igazi erő 🙂
Mi lenne, ha kipróbálnád? Mindig csak ebben a percben? És most ebben? 🙂 🙂
