Így hívjuk az oldások során, amikor valaki kábítja magát bizonyos dolgokkal. Utóbbi időben többször is szembe jött velem a téma.
– Amikor azt hallom, hogy ő már évek óta jár valahová, és nem változik semmi.
– Vagy már járt itt is, meg ott is, meg amott is, és semmi sem segített.
– Esetleg mást sem csinál, mint önmagán dolgozik, de a helyzet nem hogy jobb lenne, egyre rosszabb.
Hát kérem, ki kell ábrándítsam a kedves embereket, akik erre hivatkoznak. Egyrészt, mert én is használtam az önámítást és elkerülést (sőt, utóbbin rendszeresen rajta kapom magam 20 év önmunka után is 😉), tehát pontosan tudom miről szól, hogyan működik. Másrészt eszükbe sem jut ezeknek a kedves embereknek, hogy ha ennyit dolgoznak magukon, ennyi mindennel, akkor már csak jobb kellene legyen a helyzet? 🤔
Azt gondolom, ilyenkor az önámítás több szinten is dolgozik.
– Először is, eszébe sem jut változtatni, mert sokkal jobb a mártír szerep, ahol úgy nyer energiát, hogy panaszkodik, sajnáltatja magát.
– Másodszor senki sem mondhatja, hogy nem akar kilépni, változtatni, mert ő bizony mindent megtesz azért, hogy jobb legyen.
– Harmadszor pedig egyszerűen könnyebb neki mindenféle piszlicsáré dolgokkal foglalkozni, vagy pénzt és időt fordítani a „hamis” terápiákra, mint valóban felelősséget vállalni és szembe nézni az igazi problémákkal. (Azért írtam idézőjelbe a hamisat, mert egészen egyszerűen elkerüljük a témát, amivel valójában dolgunk van.)
Ó, utóbbiban is nagy művész tudtam lenni. Másra mutogatni és lerázni a felelősséget. Nem egyszer magára a felelősségvállalásra kellett oldjunk engem, mielőtt effektív dolgozni kezdtünk. Jól tudom, miről beszélek. 😕
Azt is tudom és érzékelem teljesen tisztán, amikor valaki így jön hozzám. Viszont ahogyan barátnőmnek is mondtam, ha matek korrepetálásra jön, nem faggathatom a pun háborúkról, hiába látom és tudom, hogy nem a matekkal van gondja.
Ennek is több oka van.
1: Nem alázhatom meg azzal, hogy szembesítem önmagával. Egyébként is, még nem áll készen a változásra. 😎
2: Ki vagyok én, hogy okosabb legyek az ő életében nála? 🧐
3: Kérem, hogy úgy legyek hozzájárulás számára, ahogyan neki a legjobb. 🥰
Szóval semmi sem véletlen, ahogyan az sem, hogy eljön hozzám, és elkerülésben van…Mindenesetre megfontolandóak a fenti dolgok mindenkinek, ahogyan nekem is. 🙏
