Jaj, de izgulok! Ma reggel nagyon korán ébredtem, hogy minden dolgomat gyorsan elvégezhessem, mert segíteni akartam anyának.
Olyan jó együtt sütkérezni, meg a főzést is szeretem.
A takarítást nem annyira, de a Jézuskát csak nem várhatjuk rendetlenséggel! Bár nem szoktuk túlzásba vinni, inkább játszunk és beszélgetünk ilyenkor sokat.
Már kész a leves meg tegnap begyúrtuk és megsütöttük a beiglit, ma már csak a töltött káposzta és a mézeskalács van hátra. A tészta a hűtőben, és én fogom kiszaggatni. Anya, meg apa megígérte, hogy viszünk át Jucikáéknak is, az lesz az én ajándékom. Nagyon várom!
Meg már az estét is, nem sok idő van hátra. Megyek is kalácsot sütni. Hmmm de finom illata van!
Apának el kellett mennie még ma is dolgozni, biztosan nagyon fontos ember a munkahelyén, ha még Karácsonykor is ott kell legyen.
Na, két tepsi tele is van, jöhet a következő.
Anya is nemsokára készen van a káposztával. Hogy telik az idő! Azt mondja, hogy mindjárt öt óra van, még berakjuk az utolsó tepsi mézest (szerencse, hogy gyorsan sül), aztán szépen felöltözünk. Addigra apa is biztosan hazaér.
Amíg én fürödtem, anya megterített, és kikészítette a kedvenc ruhámat. Ő is készülődik. Ilyenkor dúdolgat közben, és én olyan boldog vagyok.
Megjött apa! Juhéj, mindjárt vacsi, és megérkezik a Jézuska. Csak tudnám, hogyan csempészi be azt a fát ilyenkor, meg a sok ajándékot. Na mindegy, a lényeg, hogy sikerül neki ☺
Anya gyönyörű, apa meg is jegyzi, hogy ha megnövök, én is biztosan ilyen szépséges hölgy leszek. Nem tudom így lesz-e, de apa is olyan kedves.
Közben leültünk már vacsizni. Hú, de nagyon finom minden!
Anya csomagolt be az összes ételből, hogy este át tudjuk vinni Jucinak meg az anyukájának.
Jaj! Csengettek, megjött! Megjött a Jézuska!
Óvatosan nyitunk be a nappaliba, annyira félek, hogy odaért-e időben a levelem. Hú, mennyi ajándék, és milyen szép a fa!
Mindenki kapott sok szép ajándékot. Nekem hozott társast, meg nadrágot, meg színezőt és könyveket is, a csillagokról, mert azokat nagyon szeretem.
Kaptam egy levelet is, egy doboz mellé van téve.
Anyát kérem meg, hogy olvassa fel.
Na lássuk…
„Kedves Dóri!
Megkaptam a leveled. Kicsit sietnem kellett, de ugye nincs lehetetlen, beszereztem a Barbit Jucikának. De arra kérlek, hogy mivel már nem volt időm rá, te vidd el neki! Igazán kedves, önzetlen kislány vagy! Láttam, hogy milyen sokat segítettél mindenkinek, hallottam az imáidat. Szívedbe a tiszta szeretet költözött, ezért hoztam még egy ajándékot neked, ott van Jucikáé mellett. Legyél továbbra is ilyen kedves és szeretetteljes kislány!
Boldog Karácsonyt!”
Hú…vajon mit kaphattam még? Ó, anya, apa! Jaj! Ez egy Barbi!!!! Én is kaptam egy Barbit!!!!
Jaj de boldog vagyok! 🥰
Gyorsan menjünk, és vigyük el Jucinak is az övét!
Még jó, hogy nem laknak messze tőlünk.
Patak utca 6. Igen, itt laknak. Anya és apa keze tele van ennivalóval, az enyémben a doboz, amit a Jézuska neki hozott. Csengetünk.
Kijön Lilla néni.
-Csókolom Lilla néni! Tessék elképzelni, hogy járt nálunk a Jézuska, és Jucikának is hozott ajándékot, meg egy levelet is. Megkért, hogy mi hozzuk át neki. Csak szeretnénk odaadni, és Boldog Karácsonyt kívánni!
Lilla néni nagyon meglepődött, anyáék odaadták a sok dobozt az étellel, én pedig a levelet és a Barbit Jucinak.
Elköszöntünk és gyorsan eljöttünk. A szüleim azt mondták, ilyenkor nem illik sokáig zavarni.
Alig várom, hogy hazaérjünk és játszunk! Meg aztán azt is, hogy megtudjam, Juci mit szólt az ajándékhoz!
Olyan boldog vagyok! Kellemes Ünnepeket kívánok Mindenkinek ❤
És én is…Baki-Nagy Erika

