Pár napja beszélgettem valakivel, aki azt mondta, az a nagy baj, hogy önzőek az emberek. Kihalt az önzetlenség.
Bizonyos fokig egyetértek vele, bizonyos fokig pedig nem. Húsz éve is azt mondtam a vendégeimnek, azt gondolom, a legnagyobb önzés az önzetlenség. Mégpedig azért, mert az úgynevezett önzetlenség, az esetek nagy részében azt tapasztalom, elvárásokkal jár együtt. Divatos dolog „önzetlenül” segíteni (aztán hangoztatni, hogy „Bezzeg én segítettem, de amikor nekem volt rá szükségem, sehol nem volt!”), majd elvárni a viszonzást. Illetve azt is tapasztaltam, hogy szinte mindig a saját kárunkra (akár érzelmi, fizikai, szellemi) történik.
Ha segíteni akarok valakinek, akkor segítek. Nem várok cserébe semmit, sem akkor, sem máskor.
Nem várok cserébe hálát, vagy köszöngetést, nyilvánosságot, vagy viszonzást. Ez az önzetlenség számomra.
Azt gondolom, muszáj, szinte kötelező dolog önzőnek lenni. A szó legnemesebb értelmében. Mert ahhoz, hogy önzetlen tudjak lenni, ahhoz rendben kell legyek önmagammal. Ahhoz meg kell adjam magamnak azokat a dolgokat, amiket sokszor másoktól várnánk el, csak hogy azokat mások nem tudják megadni. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekelnek mások (sőt, ha rendben vagyunk, nagyon is így lesz -önző érdek nélkül), nem foglalkozunk másokkal. -Ugye milyen érdekes lehet az önzés és önzetlenség kapcsolata?- Ez pusztán annyit jelent, hogy ha választanom kell a között, hogy ma végre szabadnapom van és pihenek (és utána tudom, hogy jó ideig megint nem lesz rá alkalmam) vagy lecsót főzzek a szomszéddal, mert ő most ezt találta ki mára, de úgyis ráérek, számít a segítségemre, akkor legyen merszem nemet mondani. Hacsak nincs olyan perverz mániám, hogy a többórás zöldségpucolás és befőzés pihentető számomra 🤷♀️. Mert ha bevállalom, miközben hulla fáradt vagyok, én magam sérülök (jelen esetben még fáradtabb leszek) ez tüske maradhat bennem, ami később konfliktust generálhat közöttünk.
Sokkal tisztább azt mondani, hogy „Katikám ne haragudj, jövő csütörtökön szívesen segítek, de ma nem tudok ebben neked segíteni.”
A tiszta, egyenes kommunikáció mindig kifizetődőbb, akkor is, ha pillanatnyilag feszültséget okoz. Mert nem nyomtuk el a saját igényeinket, később nem mutogatunk, stb.
Még valami…ha mi vagyunk legfontosabbak saját magunk számára, könnyebb lesz önzetlennek lenni. Mert megszűnik az a fajta elvárás másokkal szemben, ami problémákat, konfliktusokat okoz.
Ráadásul az az ember, aki képes így (másképpen) hozzáállni a dolgokhoz, az nem mások életével fog foglalkozni.
Ezek az én gondolataim, tapasztalataim az önzetlenséggel kapcsolatban.
Te, hogyan gondolkodsz erről? 😊