Már egy kis ideje sántított. A doktorbácsi azt mondta, hogy újabb időpont kell röntgenre. Valahogy nem akart összejönni. Hol a gazdinak, hol a doktornak nem volt megfelelő. Ő meg szegény csak sántikált. Aztán meg mindkét gazdi megbetegedett, azért nem tudták elvinni…
Az első, mindenkinek megfelelő időpontban ott vártak a röntgenre. Sajnos nem kaptak jó híreket. Könyöke felett csontrák…apagazdi sírni kezdett, eszébe jutott korábbi kedvence, aki pont ennyi idős volt, rákos volt, Nagyfiú anyukája volt, és el kellett engedni. Doktor bácsi megnézte, nem volt átterjedve..de ő, akiben a gazdik bíztak, már nem műt 🙁
Azt mondta, vagy Nagyfiút is elengedik, vagy amputálják a lábát, akkor lehet még 2-3 éve. Így is túlélte már a testéhez megfelelő életkort. Apagazdi csak sírt, anyagazdi hiába vigasztalta. Nem volt kérdés az amputáció.
Elkezdődött a megfelelő orvos keresése. Az tiszta volt, hogy kemora nem viszik, ezért az onkológiai intézetben azt javasolták, keressenek egy bármilyen sebészt, aki megműti őt.
Anyagazdinak eszébe jutott, hogy Nagyfiú anyukáját egy nagyon kedves és nagyon jó doktornéni műtötte, gyorsan megkereste a neten. Évek teltek el, ő mégis emlékezett rájuk.
Félretett mindent, így két napra rá időpontot is adott a műtétre. Pedig hosszú hétvége, kicsi gyerek. Gazdik nem tudnak eléggé hálásak lenni neki.
Hosszú délután következett. Nagy műtét, idős pácienssel, nehéz, nagy feladatokkal. Hatalmas vágás, hosszú varrat, lassú ébredés.
Apagazdi közben rájött, hogy volt neki egy csodaszép, nemes tartású, háromlábú kecskéje, akinek a mozgása is harmonikus, fenséges volt. Megvigasztalódott.
Végtelen kedvesség és odafigyelés a rendelőben, tudták, jó kezekben vannak. Tanácsok, hogyan tovább.
Hazaértek, 24 órás felügyelet másik 11 testvér mellett, felváltva. Este tízkor úgy döntött ez a tündér, ő márpedig éhes, pisilnie és kakilnia kell. Felállt. Három lábon, szédelegve, de önállóan elintézte a dolgát. Egy hős. Minden nappal erősödik. Doktornénik nem gondolták, hogy ő még aznap este lábra áll és megmutatja, mi fán terem egy negyven kilós sztaffi, akinek lapockával együtt kivették a mellső lábát.
Anya- és apagazdi nagyon aggódtak, de vigyáznak rá. Minden lépését lesik, segítik, hogy teljesen meggyógyuljon és még sokáig a család tagja maradjon ebben az életben ❤
Jackson, anyagazdi Nagyfiúja pedig élvezi a kitüntetett figyelmet, szeretetet, sokat pihen, alszik, gyógyul. Úgy döntött, még helye van itt, és jól fogja érezni magát.